Már a kezdetektől foglalkoztatott a gondolat, hogy valahogyan meg kellene fogalmaznom milyen érzés pikkelysömörrel élni, együtt élni.

Megpróbálom talán először csokorba szedni a leggyakoribb szituációkat, amivel az ember társaságban találkozhat ha szóba jön valahogy a pikkelysömör.

- Ne viccelj, nem is látszik, észre se vettem.
- Az mi pikkelysömör? Hú az ilyen? Nem viszket, nem fáj? Kimondatlanul pedig: nem fertőz?
- Miért nem nézel utána ez már gyógyítható, a múltkor is olvastam a Nők Lapjában, Blikkben, vagy az UFO magazinban.
- És vannak a kedves emberek, akik egyszerűen azt mondják, hogy miért nem csinálsz már valamit magaddal ez kib.gusztustalan.
 
Hm. Hát igen, mindközül talán az utolsót szeretjük a legjobban mindannyian:) Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen esetből alig tudnék egy-két alkalomnál többet említeni az életemből. Ettől függetlenül azért nyomot hagy az emberben…
 
Nem nagyon szeretem, ha néznek, és kifejezetten kellemetlenül érzem magam, ha megbámulnak. Most ez azért is probléma, mert tudom, hogy nyáron más miatt is megnézhetnek az emberek. Még nem írtam itt erről, de én 2001-ben életmódot váltottam. A sok év alatt újabb, és újabb kihívásokat keresve eljutottam odáig, hogy minden évben átúszom a Balatont, négyszeres maratonista, és Ironman lettem. Egyáltalán nem vagyok egy izomhegy, sőt csúcsformában kifejezetten vékony vagyok, de csokibarnán és tünetmentesen a strandokon meg szoktak lökdösni a cimborák: Vágod, hogy mennyire megbámultak? 
Hm. Igen látom, de ne gondold, hogy ettől most jól érzem magam.
Ha nem foglalkozok vele, vagy éppen a tünetmentesség miatt nincs betegségtudatom, akkor is pikkelysömörös vagyok. Hiába nincsen rajtam pötty, ha látom, hogy néznek, mindjárt az van a fejemben, a francba miért bámul? Kiszúrt egy pöttyöt amit eddig nem vettem észre? Szóval ez ilyen. Nem tesz jót az ember önbizalmának.
 
Ismerkedés. Egy barátommal történt egyszer, hogy egy lány megharapta az alkarját. Most ne menjünk bele hogyan történt, mert nem az a lényeg:) Hónapokig sebesedett a harapás helye, és miután ajánlottam neki egy jó bőrgyógyászt, gyorsan javulni kezdett az állapota. Emlékszem a szavaira. 
- Még egy hét, és újra szexi leszek.
Ránéztem a karomra amin éppen volt egy csomó folt, és akkor értettem meg magamat, ha egy embernek ekkora problémát okoz egy vacak seb a karján, akkor én hogyan érezhetném magamat valaha is szexinek. Pont.
 
Párkapcsolat. A betegségtudattal, és az önbizalom kérdésével el is érkeztünk a következő problémához. Kezdve talán azzal, hogy melyik nő szeretne gyereket egy olyan pasitól, akinek ilyen kellemetlen tünetekkel járó öröklődő betegsége van. Ha néha akad olyan aki látszólag meg tud békélni ezzel a gondolattal, a tapasztalataim szerint egy idő után képtelen elfogadni azt, hogy meg tudok elégedni azzal, ha éppen nem romlik az állapotom. A pikkelysömörrel töltött 30 év alatt fel tudom mérni, hogy mikor érdemes piszkálni valami gyógyszerrel, és mikor nem. Ilyenkor az ember könnyen megkapja azt, hogy ez igénytelenség.
 
Igénytelenség. Egyszer a munkahelyen a sorban álltam a kávégép előtt, és az előttem álló srác füle mögött megláttam valamit. Emlékszem, arra gondoltam tiszta kosz, hogyan lehet valaki ennyire igénytelen. Miért nem mosakodik? Egy pillanat múlva el is szégyelltem magam. Bakker. Ez pikkelysömör. Hát ennyi. Nem ítélhetek el senkit, mert számomra is visszataszító a látványa, mit várhatnék egy olyan embertől akinek nincsen ilyen problémája.
 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://psoriasis.blog.hu/api/trackback/id/tr394072526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása